BAND¤{ EASYLIFENATURAL }¤
Az Easy Life Natural formáció 96 óta létezik és tevénykenykedik Magyarországon a Balaton partján. 1997 nyarától Molnár Viktor és Döme Péter (aka. Pipedome) alkotta a csapatot 2000 nyaráig! Első hivatalos megjelenésük a "Future Sound Of Budapest 3." válogatáson hallható "Somewhere in the East" című dal. A zene számítógépes munkálatait ekkor már Győrffy Gyula (aka Julez) végezte aki ezután oszlopos taggá vált.
Az immár 3 tagú csapat első közös szerzői munkája a "Balaton Grooves 1" válogatáson szereplő "Keeps The Mind Active", amely 2001-ben látott napvilágot maxi formályában "Gábor Deutsch & Crate Soul Brothers" remixekkel amely lemezt több külföldi dj mint Kid Loco, Cedar, Jazza / Electrosacher/ a Transglobal Underground dj-i mellet több magyar underground dj is pögette (Cadik, Palotai, Keyser, Shuriken, Erik Sumo stb.).
2002 szeptemberétől 2003 májusáig Pipedome és Julez elkészítették első album anyagukat, amelyen több magyar zenész, énekes (Sena, Zeek, Erik Sumo, Viktor Molnár) mellett az amerikai származású angliában tevékenykedő Addie Brik és a Russian Chamber Orchestra közreműködik.
Pipedome & Julez 2003 májusa óta próbál kiadót találni az anyagra (az album címe Dancibility) kisebb nagyobb sikerrel.
2004 elején fog napvilágot látni Big Bud (ex Good Looking Records) által alapított új angol kiadó a SUPER8SOUND-nál, a "Hullabaloo" és az Erik Sumo-val közösen írt "Grasshopper". Szintén 2004 elején kerül a boltokba Tom Weiland "Panorama Panoptikum" című válogatása a német PERFECT TOY RECORDS gondozásában, ami tartalmazni fogja a "Sheebeedee" című számukat.
A formáció zenei világát nagyban befolyásolja a vidéki élet nyugalma, változatossága, a Balaton és a természet közelsége.Ez a zenei anyag egy nagyon eklektikus massza melyben Pipedome hip-hop, dub, jazz, funk és gyerekkori elektrónika, szinti pop fanatizmusa ötvöződik Julez zenei előképzettségével a pop, rock, jazz, underground house, trance zenék inspirálta világgal és persze a közreműködők zenei izlésével.
Pipedome a 90-es évek elején kezdett el dj-zéssel foglalkozni, ami egyenes út volt a zeneszerzéshez és 96-ban az Easy Life Natural megalapításához! Mind ezek mellett festészettel is foglalatoskodik és persze a Mesterházy barátjával karöltve "elkövetett" SYRUP rendezvények egyik "szülő és nevelő atyja", szervezője és szereplője
Is egyben:
Julez 7 éves kora óta tanult zongorázni, és 16 éves kora óta dj-zéssel és zeneírással is foglalkozik. Ma az ELN projecten kívül saját szóló karierjét is egyengeti, amely a progressiv house és a breakbeat stílusokat érinti! Zenéit több világhírű dj játsza szerte a világon, mint Nick Warren, Sasha, Danny Howells, John Digweed, Pete Tong, Steve Lawler stb.
Pipedome és Julez a zenei anyag promótálása mellett új művek készítésével és az ELN zenekar jövőbeni színpadra állításával is foglalatoskodik mostanában!
EDDIGI FONTOSABB FELLÉPÉSEK:
Enyhe fintor Veszprém
Münchhausen Bár Veszprém
Egyetemi Bálok Veszprém
Utca Zene Fesztiválok Veszprém
Patrióta Lokál Veszprém
Diák Centrum Veszprém
Rádió jam Veszprém
Syrup rendezvények Bárhol
Méjvíz Balatonalmádi
Átrium Music Hall Balatonfüred
Cáfé Móló "Balaton Grooves album bemutató lunch party 2001" Siófok
??? Club Harta
Sziget fesztivál "tilos sátor 2002, wan2 színpad 2003" Budapest
Budapest Fesztivál 2002 "VIVA electro kamion" Budapest
Kashmir "good Looking Nights vol.1 2002 (Cedar, Vincent, Marcel)" Budapest
Rigolettó Budapest
La Ventura Budapest
West Balkán " juice est 2002" Budapest
|


|